Ma 2018. január 21., vasárnap - Ágnes napja van.

Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium
Címlap TPL_BLEND_HUNYADI_SEPARATOR Pályázataink TPL_BLEND_HUNYADI_SEPARATOR Határtalanul

Határtalanul

     

 

„Erős várunk nekünk az anyanyelv” (Miholcsa József)

HAT-17-01-2017-00468 Határtalanul! program, tanulmányi kirándulás

A Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium 7. évfolyamos tanulói 2017. szeptember 12. és 16. között a Határtalanul 2017. pályázat nyerteseiként egy 5 napos csodálatos erdélyi kiránduláson vettek részt. A részleteket Vörös Adrián és Dobos Csenge meséli el.

 Kedd hajnalban hosszas búcsúzkodás után szakadó esőben indultunk el. Nem tudtuk eldönteni, hogy szüleink arcán a könnyek gördültek-e le, vagy a zuhogó esőcseppek… A hosszú készülődés, rengeteg izgalom és gyors bepakolás után jókedvűen huppantunk a busz üléseibe. Elrepült az idő, s egyszer csak tanáraink ébresztgetni kezdtek minket, és a személyi igazolványunk előkészítésére buzdítottak, amiből arra következtettünk, hogy a határhoz közeledünk. Néhányan közülünk álmosan riadtak fel, amikor egy határőr villámgyorsan összeszedte tőlünk az iratainkat, és leszállt velük a buszról. Szerencsére nem volt probléma, és vidáman folytathattuk utunkat. Első állomásunk Déva volt. A felvonót megtöltöttük, és pillanatok alatt a várban termettünk, ahol gyönyörű kilátás fogadott bennünket. Felelevenítettük a híres népballadát Kőmíves Kelemenről és feleségéről, majd Gyulafehérvár felé indultunk tovább. Az ott található székesegyházban megkoszorúztuk a Hunyadiak szarkofágját, megörökítettük nevünket a vendégkönyvben, s tettünk egy sétát a gyönyörű városrészben, megcsodálva az ott található szoborparkot. Még hosszú út állt előttünk, de Segesváron az óratornyot és a diáklépcsőt, amelyen a mai napig iskolába rohannak a német nyelvű általános iskolába járók, nem hagyhattuk ki. Sokat beszélgettünk arról, vajon aki elkésik, mennyire fárad el, mire megmássza a közel 180 lépcsőfokot… Késő este lett, amikor megérkeztünk a szállásunkra, Gyergyóújfaluba. Szállásadóink finom, meleg vacsorával vártak minket, ami nagyon jól esett a hosszú utazás végén. A szobák elosztása után tanáraink felkészítettek bennünket a következő nap várható programjaira, majd mindenki fáradtan bújt ágyba.   

A 2. napot már kora reggel a parajdi sóbányában kezdtük. Félelmetes volt, ahogy az autóbusz levitt bennünket a 120 méter mélyben található látogatási részlegbe, és mindenhol csak só és só! Idegenvezetőnktől megtudtuk, hogy a sóbányászat kezdetei 1405-re nyúlnak vissza, és ide a turistákon kívül rendszeresen járnak asztmások és légúti betegek is, akiknek gyógyulását a sós levegő elősegíti. Eltölthettünk itt mi is egy kis időt, játszottunk, szórakoztunk, majd tovább indultunk a következő állomásunkra. Megkoszorúztuk Áprily Lajos költő szobrát, aki Parajdon töltötte gyermekkorát, s akinek tiszteletére a faluban egy emlékházat rendeztek be. Szejkefürdőn a legnagyobb székelyként tisztelt Orbán Balázs sírját koszorúztuk meg, s gyönyörködtünk az emlékhelyhez vezető úton a 12 különböző stílusú faragott székelykapuban.

 Végre megérkeztünk Korondra, amit szerintem azon a napon a többség már nagyon várt. A csapatot tanáraink ketté osztották, s elindultunk korongozni, illetve taplászkodni. Mielőtt beléptünk volna a műhelyekbe, előtte Bea néni, egy ottani tanár néni megismertetett bennünket a székelykapuk jelrendszerével. Utána már mi is tudtuk, s kaput látva mondtuk is, hogy melyik minta mit jelképez, milyen vallású ember, mikor, miért emeltette azokat. A műhelyekben a foglalkozásokon sok érdekességet tudtunk meg a taplógombáról, a belőle készült termékekről, dísztárgyakról, illetve mi is készítettünk agyagból kisebb használati tárgyakat, amiket itthon ki is égettünk. Délután megkoszorúztuk Miholcsa József „Erős várunk nekünk az anyanyelv” című bronzba öntött, 30 neves magyar írót ábrázoló hatalmas emlékművét, amelytől pályázatunk címét is kölcsönöztük. Fáradtan indultunk tovább a „legmagyarabbnak” tartott erdélyi város, Székelyudvarhely felé. Itt meglátogattuk az irodalmi parkot, majd finom süteményt és fagylaltot ettünk az ottani híres cukrászdában. Haza felé lassan haladtunk, mert annyi gyönyörű és híres látványosság tárult elénk: Zetelakán a víztározó, ahol gyalog sétáltunk át a hídon, s gyönyörködtünk a panorámában. Farkaslakán Tamási Áron, a híres író sírja, a Millenniumi Emlékmű s a Trianon Emlékhely meglátogatása, koszorúzása volt a feladatunk. A Trianon Emlékhelyet körülállva, egymás kezét megfogva, kézfeltartással jelképeztük az összetartozásunkat. Innem már sietnünk kellett, mert a tartalmas program miatt elég későre járt az idő.

 A 3. nap programja tetszett nekünk a legjobban. Könnyűnek ígérkezett, de így utólag már nem mondanánk annak! Reggel nyolcra igyekeztünk az Elekes Vencel Általános Iskolába egy rendhagyó órára. Az igazgató bácsi fogadott minket, és bekísért egy tanterembe bennünket. Ott már vártak ránk a 7. osztályosok, akik bemutatták iskolájukat, eredményeiket. Mi sem maradtunk le mögöttük, mert tanáraink is büszkélkedtek eredményeinkkel, híres volt és jelenlegi tanítványaikkal. A 7. a tanulói előadták Arany János Toldi című művének rövid változatát, amely nagy sikert aratott. A barátságos focimeccs után elbúcsúztunk, s tovább indultunk egy rönkház építő mesterhez. Ez is érdekes program volt, hiszen ilyet itthon sose láttunk még! A nap legfontosabb és legjobb programja ezután következett! Egy gyönyörű tisztáson túravezetőnk, Gyergyóújfalu polgármestere várt minket. Kivetítő segítségével bemutatta nekünk Erdély élővilágát, majd meghívott bennünket egy medve lesre. Elindultunk a hegyre, s reménykedtünk abban, hogy legalább egy medvebocs utunkba kerül… Sajnos – vagy szerencsére- nem sikerült találkoznunk eggyel sem! Mire visszaértünk az erdészházhoz, az önkéntes kürtőskalács-sütő lányok egy néni segítségével már elkészítették a finom kalácsokat, amiből mindenki degeszre tömhette magát, majd leöblíthette az erdő gyógynövényeiből főzött teával. Kis pihenő után nekivágtunk a nagy túrának, fel a Csicsaj- sziklához. Aki az Alföld síkságához szokott, az bizony nagyon megküzdött a meredek heggyel! Sok-sok pihenő után azért csak felértünk 1300 méter magasra, s elénk tárult a gyönyörű látvány, az egész Gyergyói Medence. Lefelé már könnyebb s gyorsabb volt az út, s olyan is akadt, akinek hegymászás után még futkározni is volt ereje. A fáradtabbak szalonnát sütöttek, énekeltek, a felnőttek történeteket meséltek, s vidáman nevetgéltünk, nagyon jól éreztük magunkat. Már sötétedett, amikor a szállásunk felé indultunk.

 A következő napon megint volt részünk egy kis túrázásban, mert a Súgó barlanghoz egy meredek hegyoldal megmászása után jutottunk fel. A biztonsági intézkedéseket követően két csoportra váltunk, s elindultunk a cseppkőbarlangba. A magasabbak kaptak sisakot és fejlámpát, a többiek zseblámpával világítottak. Nagyon kellett figyelnünk, mert csúszós volt az út, s időnként sárban is lépkedtünk. A „hangversenyteremben” kipróbáltuk, hogyan cseng a hangunk, s Kriszta néni vezetésével énekeltünk is. Az is hatalmas élmény volt, amikor nem sokkal később a Békás-szoros 200-300 méter magas sziklái között, a csörgedező patak mentén egy sorban vonultunk át a szoroson.  Tanáraink később bevallották, hogy ők inkább a mi biztonságunk miatt aggódtak, nem pedig a tájban gyönyörködtek! Szerencsére nem történt baj, a szűk átjáróban mindenki lassan közlekedett. Tovább indultunk, s Fazekas Eszter és a daliás legény történetének felelevenítése után szinte már meg is érkeztünk a Gyilkos-tóhoz. Hátborzongató, de csodálatos látványt nyújtottak a vízből kiálló fenyőfák csonkjai! Itt kicsit megpihentünk, megettük az előző napról megmaradt kürtős kalácsot, majd buszra szálltunk, s haza felé vettük az útirányt. Otthon az a hír fogadott bennünket, hogy egész nap nem volt víz a faluban, ezért fürödni csak a jakuzziban lehet! Hááát! Nem szomorkodtunk!!! Már csak egy finom vacsora és egy gyors pakolás volt hátra, mert reggel korán indultunk haza, Jánoshalmára. Gyorsan eltelt ez a néhány nap! A korai kelés nem mindenkinek volt ínyére, szívesen maradtunk volna még a puha ágyikóban, de mennünk kellett, hiszen hosszú út állt előttünk, s szüleink is nagyon vártak már minket. Így aztán elindultunk. Haza felé is sok helyen megálltunk. Először Kolozsváron néztük meg Mátyás király szülőházát, amiben ma iskola működik, majd Mátyás lovasszobránál tettük tiszteletünket. A Szent Mihály-templom híres történelmi eseményeit is megemlítettük. Beszéltünk arról, hogy a híres Házsongárdi temetőben az erdélyi kultúra nagyjai közül sokan nyugszanak.

 Utunk során megálltunk a Király-hágón, mely régen Magyarország és Erdély kapuja volt, s gyönyörködtünk a csodás tájban. Kisebb pihenő után Nagyvárad majd Nagyszalonta, Arany János „hazája” következett. Itt a híres Csonka-tornyot látogattuk meg, amelyben ma már Arany János- emlékmúzeum működik. A határ átlépése után már szüleink aggódó telefonhívásai kísértek bennünket, hiszen sokan közülünk még soha nem voltak ilyen sokáig ennyire távol az otthonuktól. Este 11 előtt nem sokkal fáradtan és izgatottan gördültünk be a jánoshalmi buszmegállóba. Olyan jó volt elmenni, és olyan jó volt haza térni! Szerencsére mindenkit nagyon vártak már, s alig győztünk a ránk zúduló kérdésekre válaszolni. 

 Nagyon köszönjük tanárainknak, Baka Orsolyának, Szűcs Márta néninek és a csoport vezetőjének, Vilidár-Varga Krisztina tanárnőnek a felejthetetlen élményeket, hogy lehetővé tették számunkra ezt a csodálatos utazást!

 Dobos Csenge 7.c és Vörös Adrián 7.c 

hatartalanul 

A kiránduláson készült fotók megtekinthetőek ITT!